A László Gábor felhasználó összes verse >>>
Három
Miképp a fagy a húsomba mar,
Úgy darálja lelkem ez a
féktelen, őríjtő,
éjsötét vihar.
Miképp a fejem lázasan
ágy felé húz,
Letaglóz engem és morzsákká zúz,
sőt!
Csupaszra nyúz
Ő, mert lelke nincs,
és minden kincs mit lába elé hordtam
ott volt, már nincs.
Nem volt éjem és nappalom,
pedig tudtam:
Bár szemem vak volt
és fülem süket,
szám nem nyílt szóra,
s nem volt oly' óra,
hogy ne hittem volna
hazug, átkozott szavát.
Múljon el életem!
Száguldó képzetem,
ha még egyszer szülne
akárcsak egy olyan képet,
melyben téged szeretnélek!
Vége
Isten véled!
