A Olajfaültető felhasználó összes verse >>>
Látóhatáron túl
Gyertyával körülitatott mindenségben tolongok,
Körülöttem mindenfelé okoskodó bolondok,
Tudjátok jól, hogy csakis egyek lehettek: boldogok,
A másvilágon pedig mindenen csak a koloncok.
Reflektorral beborított semmiségben szorongok,
Itt senki sem maradék, csak egyedül én borongok,
Akármit ha szólalok lesújtanak a dorongok,
Nem lehetek más egyéb, hagyott, taposott toprongytok.
Tegnap mikor arra jártam színes volt a szenvedély,
Nyugalomban, szikrázóan rámborult a csendes éj,
Olyan volt mint üldözöttnek megnemlévő menedék,
Tőle soha nem kérdezik, valakinek kell-e még?
Holnap viszont karonfog a halhatatlan hallható,
Mutatja a putrijukban mennyi minden látható,
Közeltávol, kezünklábunk a mocsokba mártható,
Az amit mi megkívánunk az itt kipróbálható.
Jéghegyek vad világáben szerte látom minden zord,
Ilyen helyen, szívetekben szeretet még sosem volt,
Milyen az ki belsejében maga helyett ilyet hord,
Van annak a lelke helyén nap helyett egy karcsú hold.
Sivatagi tűzhomokban megdermeszt a levegő,
Nem is baj hisz úgyis tudom közel van a temető,
Gyötrelmeim nekedadom élet-halál keverő,
Közeltájon, messzeszájon pont így lesz a kedvező.
