A Adorján Dávid Attila felhasználó összes verse >>>
Áradás
Kénköves poshadtságot lehel az erdő,
vaksötéten zuhog az áztató eső
áznak a fák, a zsíros fűcsomók
áznak az emberek, a házak
semmi sem áll ellent-
e ködös rothadásnak.
Ázik a világ, áradnak szennyes folyamok,
a falvakban, sáros úton rínak az asszonyok.
mentenék ami menthető, de hiába
ha nem tartanak a lomha gátak,
a fergetegek megint összeállnak
ázik a világ, az élet vízözön
megfullad mindenki, túl bánaton és örömön.
*
(S ha majd a vad, fekete vizek megnyugodnak,
talán a tócsákban egy jobb jövőt mutatnak.)
