A Adorján Dávid Attila felhasználó összes verse >>>
Kemencéről
Megihletnek a kemencei tölgyesek, hol roskadoznak
a sudár fáktól a dombok s a vén hegyek.
Őszi- arany lombok tarkállanak mindenfelé s
gyönyörködtetik szemem,
lábuk alatt az erdő sötét mélye hívogat csendesen.
E fákon túl nem látom hol a látóhatár,
mégis az erdei ösvényen túl lehet, hogy végtelen vár.
Vihar alatt törzsük meg nem törik, hó alatt rég nem hajolnak ágaik.
Acélozottak, mint a szilárd emberi jellem,
nem ismerik azt hogy: Lehetetlen.
