A Rose Smith felhasználó összes verse >>>
Csak egy lépés választ el tőled, mégsem merem megtenni.
Túlságosan félek a pofára eséstől, pedig minden csak nézőpont kérdése.
Lehet, hogy nem is különbözünk annyira.
Csak egy lépés van köztünk és én mégis félek a pofára eséstől.
Mi van, ha rosszak a perspektívák?
Egy lépés csak, de félek, nem tetszenénk egymásnak.
Most nem merek nyitni senki felé. Most sem.
De azért valljuk meg, te sem töröd magad, hogy közelebb gyere.
Pedig csak EGY lépés, szó szerint egy lépés.
Ha kinyújtanám a kezem, megragadhatnám a tiedet.
Ha egy pillanatra behunynám a szemem menet közben,
Neked mennék, rád vagy beléd esnék. Nem tudom.
De az biztos, hogy uralkodni egyre kevésbé tudok magamon, s lehet,
Egy bizonyos ponton elgyengülnék és kezem nyújtanám feléd.
Feléd, vagyis az álmaim felé.
De félek megtenni a lépést, hisz tudom, hogy alig néhány hét,
És messzire mész. Magad mögött hagyva Közép-Európát, s azzal
Együtt engem is, hiába lettem volna merész.
Szólj hozzám ma még, beszélgessünk az életről, a tiédről és az enyémről.
Nevessünk önfeledten, s sírjunk az örömtől, és sírjunk akkor is ha eljön a búcsú ideje.
De élvezzük a hátralévő időt, ami maradt nekünk. Olvassunk verseket, kiránduljunk elhagyatott helyeken, és aludjunk el egymás karajiban.
Utazzunk messzire, oda, ahol senki sem talál ránk. Osonjunk ki az óráról csendben, hogy
Incselkedve versenyt fussunk egymással. Hogy a célt egyszerre érjük el.
Hogy ugyanazt a célt együtt érjük el.
Hogy egy idő után, ugyanarra a repülőre szálljunk fel. S a magasból együtt kémleljük a tájat,
Amit bebarangoltunk. Hogy észre vegyük, hogy a magasból oly picinek tűnő fa, szerelmünk fája.
Csak abban reménykedem, hogy nem most látjuk egymást utoljára.
