A Jager Zoltan felhasználó összes verse >>>
A megáldott, áldozat!
Olyan kevesen vagytok sokak,
és olyan halkan lehet hallani, hogy ti kiáltotok.
Még láthatatlanságotokban is csak titeket látom.
Sunyik vagytok de a porondon álltok.
Szörnyen ostobák csak köpni tudnék rátok!
Egy hiba miatt most tessék sorra hibáztok, ezzel végtelen hibáitoknak a végén jártok.
Ti elbújnátok tudjuk, de azzal csak rátok találok.
Ezt is tudván csak félistenek vagytok, mégis istenien hibáztok.
Tudnotok kell, a jóságot sem vagytok képessek mérni maskepp csak gonoszsággal!
Jah bocs! Szólnék nektek. Annyira közel álltok, hogy tőletek csak távolra látok.
Valamint azt is tudnotok kell, lenézlek titeket, ezért tudok csak felnézni rátok.
Az osszes romlottságotokat elfedi, a megjátszott jóság.
Amikor ti adtok “elvesztek”.
Mondjátok, mit vártok?
Mi tudjuk mindahányan.
Annyira vagytok önzők csak hogy az első díj érte, önzetlenül járna.
És ha az erkölcs szobor lenne, higgyétek el, erkölcstelenül gyaláznátok.
Egyszer megkérdezném tőletek, “Mi a bizalom” de bizalmatlan lenne, biztos minden válasz.
Mert hát hűségi fogadalmat is csak a hűtlenségnek tennétek, mikor a templomban álltok.
“Tisztelet” szót hallotok, egyből tisztelegtek, fel sem tűnik, mennyire tiszteletlen amit csináltok.
Annyira ügyesen vagytok buták, hogy az okosággal tisztára ügyetlenül bántok.
Nevetni is ezen csak akkor tudtok, ha pórul járok.
De higgyetek el en sajnállak titeket, mert nekem szánalmas, ami okozza nektek a boldogságot.
Vakon éltek a világban, most már tisztán látom, mert gonoszság nélkül mit sem értek, már tudom, ti loptátok el a boldogságot!
