A Anita Merklin felhasználó összes verse >>>
Világok (h)arca
/Fordul a földi karma
Ott kezdődik, ahol végződik:
a semmiben - mikor ő gondolt egyet,
s azt mondta: legyen!
És ott végződik, ahonnan indult:
a végtelenben, midőn megannyi
gondolat - mint ezernyi szikra,
kúszott fel az égi magasságokba,
mikor megvirradt Neptunus hajnala.
Hány de hányszor jutottunk ide
azóta újra és újra, felszabadító
fogságban tart minket az itteni karma.
Egyszerre altat s nógat, és így
megy ez addig, míg egyként nem érzi:
szabadulna, de úgy isten igazában!
De amíg egyenként csak erőlködve
tart, addig az érzés végig,
mélyen a szívünkbe mar.
Tán már fel sem tesszük a kérdést,
hová tűnt az ősi dal és vele a tan,
mely a kezdetekkor a világot formálta,
hová lett az ősi szer, melyet minden
időben megtartottunk, ha a csillagok
járása úgy kívánta, hová tűntek a
kristálytornyok, a hegyek, piramisok,
melyekben láncolatunk formálódott,
ha úgy hozta a sors, s hová lett
megannyi titok, mely régen tudvalevő volt,
és a misztikum - főként, ha beavatott volt.
Újra és újra megcsodáljuk
emberi mivoltunk - talán ragaszkodás,
pedig húsbörtön ez, melyből
szabadulni nem akarunk.
Újra és újra feledjük,
miből alkottunk, így hát
csak a halál testvére - Hypnos az,
mi előttünk tornyosul.
Hol van már az a lét, ahol
az elme szabad, a lélek szárnyal,
s nem tart fogva holmi matéria,
sem bármilyen isten csapása,
főleg nem az izmusok hazugsága!
Amit teszünk magunkkal,
úgy tesszük otthonunkkal, válságban
élünk lelkünk templomával,
hadilábon állunk Földanyával,
s együttvéve önmagunkkal
és egymással.
Áss bunkert az óceán mélyébe,
hátha attól jobb lesz, csak
fejed ki ne dugd majd a vízből,
mert azonnal felforr a véred.
S ha már a vizeknél tartunk,
benne magokat is tárolunk, nemhogy
inkább azt hoznánk helyre,
amit elrontottunk.
A pénz lett itt az isten,
kit nem érint meg éhező gyermek,
milliárdok, trilliók, billiók,
és az egészből semmit fel nem fogó,
tétlen egyedül állók...
Otthonunk - a planéta,
a nagy művész vászna,
a művész az élővilág maga,
hol az ember lett a színpaletta
megrontója.
Nyakunkon egy világi váltás,
szellemed csupa egy merő kíváncsiság,
testedben ott forrong a vágy,
nem mindenkinél van
jó helyen a tudás,
ezt ők is hamar belátták,
évszázadok alatt
kidolgozták a stratégiát,
mely hosszú áldozatot kívánt,
védd hát most, védd lelked oltárát!
Felcímkéztek, feledtették eredetünk,
színes hazugságokkal, zabáló
robotokat csináltak belőlünk,
melyet ezüsttálcán kínáltak,
mi pedig meg(v)ettük.
Egyenlítődni fog a világ, mert jő már
a feszültséggel a differencia-morál -
az univerzum törvénye ez, nem a fizikáé -
kifordul sarkaiból a világ,
sok helyütt kipusztítja magát,
de az élet csírája megmarad,
formálja majd orcánkat.
A fény ismét beköszönt ránk, s újra
sok víz lefolyik addig a Dunán.
Lesz még a békára dér - tartja
a mondás, kik a csodás kék eget
grafitozták, bebújnak ismét a föld alá,
ez az idő lesz a jóknak áldás - sokan
ezt mondják, én csak szeretném hinni,
hogy a béke, elfogadás és egymás
szeretetén alapuló kapcsolat alakulna
egymás között, és a világ összes
teremtménye felé az együvé válás.
Szeretném hinni, hogy az
aranykor ismét beköszönt,
s vele megújul az életöröm,
hogy mire harmincháromszor is
megfordul a kerék, a világ
rendje legyen újra a szépség!
Megannyi titok ez, mely
mindvégig a miénk volt,
és a misztikum - főként,
ha beavatott volt.
2019. január 23.
Fantázia-illusztráció:
Guercino: Perzsiai Szibülla (1647-1648)
https://upload.wikimedia.org/wikipedia/commons/thumb/a/a4/Guercino_-_The_Persian_Sibyl_-_Google_Art_Project.jpg/800px-Guercino_-_The_Persian_Sibyl_-_Google_Art_Project.jpg
