A Anita Merklin felhasználó összes verse >>>
Memento mori!
A lineáris térben és időben, egyszerre az emlékezet
s álom visszfényében, odakint háború dúlt, az ég
véresen izzott, s afölött minden lázasan lángolt.
A gyermek az ágyban feküdt, szívén lőtt sebbel,
s előtte álltam, anyjával vitatkoztam haragosan,
mert nem akarta, hogy otthagyjam, sírt hangosan,
értelmét vesztve sokkosan, ne rohanjak orvosságért,
ne hagyjam rá, magára, vérző s halódó gyermekét.
De fogtam magam s elszaladtam én – lélek-és
gondolat-életemnek része nem lévén a gyilkos kézifék.
Hipp-hopp, ott termettem, akarattal vegyesen,
a sebét elláttam s bekötöztem, meglepően profi mód
koktélt fecskendeztem, mitől a gyermek jobban lett,
s arcának újra színe lett, kiheverte a vérveszteséget.
Az anya boldog volt, s ekképpen hozzám hajolt.
A sötétben is otthon vagyok, de önnön erőm eredete
fényben ragyog, s ha a tetterő ideje vagyon, azt
bátorsággal s szikár elszántsággal, remegve is táplálom.
Mondta ténymegállapítását a letaglózott anya,
ki az érzések emberi mélységeibe vetett hitét
az élettel kapta vissza.
2020. október. 8.
(~ 1990-1991)
