A csontos márta felhasználó összes verse >>>
Egy megsebzett ház elégiája
Csak a szél egyensúlyoz
romokba bomlott testemen,
s a sötét üres ölében
meghúzza magát a csend.
Régi lábnyomok hideg
peremén surran az emlék,
s a múltba tárt ablakokon
megfáradt fény kereng.
Csapdát állít a komód,
vak sparhelt les a szögleten,
s a visszhangot nyelt zongorán
anyám kísért odabent.
Merre bujkál az idő?
Kényszerszünet a napokon.
Elnémult bennem a kérdés,
a magány oly eleven.
Feldúlt fészek a torony,
hallgatás ritmusa ketyeg,
s én, a megvénült gyermekarc,
régi mosolyom keresem
