A Pécsi Ágnes felhasználó összes verse >>>
Nem tudom, más hogy van vele...
Nem tudom, más hogy van vele,
én amikor az utcát járom,
sokszor könnyes lesz a szemem.
Nem - nem a hidegtől vagy a széltől,
szívem rándul össze,
hol a sok kíntól, szeméttől,
hol a még élő emberségtől.
Nem tudom, más hogy van vele,
én már sokszor lehajtom a fejem,
szégyenkezek, mert sokan kérnek
csak pár forintot egy kiló kenyérhez,
vagy éppen egy szál cigit,
akár egy liter bor árának részét,
kit mi boldogít, számon nem kérem,
nem tehetem, nem én élem át embertelen létét.
Nyúlok zsebembe, kotorászok,
pár forint a vágyó tenyérbe, és gyorsan továbbállok,
aztán megint "csak egy pár forintot, kérem",
pedig alig tettem meg egy pár lépést, érted?!
Szégyenkezek, mert van, hogy elfordítom a fejem,
könnyezek már magamon, mert nem akarom látni, nem, nem és nem!
Igen, és könnyezek az utcai muzsikán,
mert ott kint oldja a szürkeséget a dallamok szárnyán.
Igen, és könnyezek a gyermek őszinte nevetésén,
mert felszakad bennem az anyaság szerelme, a legszebb emberi érzés.
Igen, és könnyezek, amikor egy néni és egy bácsi
kézen fogva a múlt és a maradék együttlétet óvják halálig.
Igen, és könnyezek, ha rosszul lesz valaki, mert fáj,
hogy fáj neki, és jó, hogy több kéz segíti ki.
Igen, könnyezek egy mosolyon, egy jó szón, sőt, egy csalfa kacsintáson.
Nem tudom, más hogy van vele,
igen, én sokszor könnyezek, amikor az utcát járom!
Pécsi Ágnes
