A Fanni felhasználó összes verse >>>
Labirintus
Elvesznék veled az öregedő idő falai közt.
S nézhetnénk együtt a fuldokló almok
szenvedését, egy testbe zárt élet elvesztését.
Az őszülő tervek mint a hó, úgy hull s
hullva betemet.
S látod már az összetört jövőmet?
Sima darabjain arcod szétszórt maradványai.
Akárcsak egy égen ragadt csillagkép...
Várhatnánk míg eszembe jutnak,
a lábnyomok mélységei miket,
hátra hagytam.
A lélek agyagos talajában.
Hogy utammal formáltam,
cserepeket a virágoknak.
S öntözhetnéd ismét a múltamat.
Hogy tudatomban újra,
gyökeret növesszen a boldogság.
A kezed megfogom
s el nem engedem.
Hisz a lét labirintusában,
csak eltévedni lehet.
