A Szatmári Gizella Emese felhasználó összes verse >>>
Várlak
Hajlik eső áztatta fák lombja
ablakom alatt, fütyül a szél
elhordja ajtóm elől a rongyokat,
kapumat csapkodja viharos lég.
Széttörve megannyi zárat
élek én, de egymagam.
És várlak reggeltől napestig,
s várlak téged, mikor nem szabad.
Minden éjjel érted kiáltok,
s úgy zokogok, hogy szívem szakad.
Süvít orkán, ledönti fáimat,
s, ég szegélyén pirkad
a pirosló, színarany, a Nap.
Szerelem ébred, új virradat.
Kereslek ezernyi színben, létben,
minden moccanásban. S csillagok
útjain a fényben járva hiszem,
megtalállak, s léted átragyog
homályos tükrök üvegében.
Én várlak. Örökkévalóság
a szerelmem. A mindent jelented.
Várlak, míg egyetlen izzással is
ég a csókod., mert rajtam feledted.
Fényévekre vagyok szemeidtől,
ám kezed simaságából erőt
nyerek, s ha hozzám érsz, a Nap kisüt
zord hegyek felett.
Érintésed elűzött esőt,
s szikrázó fényben örömet benned lelek.
Álmomban ilyen a valóság,
s én szíveddel szeretkezem.
