A Emma B. Davies felhasználó összes verse >>>
Vihar
A tó mély vize kusza, zavaros
Síkit a szél hideg, haragos
A fákról hullanak a sárgult levelek
Úgy látom a tél lassan közeleg
Fény szűrődött be a sötét szobába
A múlt kísértő árnya festette falára
Reménykedve nézett ki a Nap sugarára
De a Nap haragosan hagyta magára
Szíve egyre sebesebben dobog
Lelkében a harag lávája bugyog
A fájdalom lényének részévé vált
A Nap fényére többé sohasem várt
Átverekedte magát a vádakon
Nem létezik ennél nagyobb fájdalom
Azt talán lenyelte, hogy bántották
De azt már nem, hogy hazugnak tartották
Hé Gonosz! Emelkednek a tétek
Lelkébe hatalmas sebet véstek
Itt hever az igazság romjain
Egy ártatlan vére ma kiontatik
Így szállott sötétség a világra
Ezért imádkozik évek óta hiába
Így esett el a világosság harca
Ezért ítélték az örök kárhozatra
Így vált a sötétség csatlósává
A magányosság hű társává
Így lett a fény örök ellensége
A halál lett minden reménysége
