A Emma B. Davies felhasználó összes verse >>>
KÖD
Ma reggelre köd szállt le a Földre.
Köd ami megölte a lelket
Köd mi szétroncsolta a testet
Köd mi félelmet hozott a sötétségbe.
-Ha körbe nézel nem látsz semmit
A vég zenéje tapsol, ordít
Menekülnél de nem tudsz hová menni
Sorsodat már rég más kéz vezeti
Múlnak a hónapok telnek az évek
De még mindig előtörnek a rémek
Még mindig nincs bocsánat
Még most is felemészt a bánat
-Fáj, kínoz, éget a testem
Zakatol dübörög kétségbeesetten
Kérés könyörgés üvöltés félelem
Rémülten felkiált kiutat kérlelve
Térdig érő hóban kóvályogsz
Vaksötétben talán a halálba vánszorogsz
De nem állsz meg, nem menekülsz
Mész csak mész tovább rendületlenül
-Távolban egy gyertya fénye pislákol
Egyedül az utcán egy hatalmasat kiáltok
Nem néz ki senki a tv előtt görnyednek
De jobb is ha ez az én titkom marad örökre
Nem akarok többé emlékezni
Nem akarok újra sebeket feltépni
Nem kellenek az álmatlan éjjelek.
Nem kellenek az értelmetlen remények
-Az agyad beteges és kicsavart
Nem segít itt már semmilyen akarat.
Egy kéz a nyakad körül, fájdalom... puffanás
Egy hangos parancs, fenyegetés...késvillanás...
