A Emma B. Davies felhasználó összes verse >>>
J.
Egy elveszett lélek bolyong az erdőben.
Kik vagyunk mi? –Senkik.
Hová tartunk?- Sehova.
Létezünk mi? -Ki tudja.
Évekig várunk a bosszúra
Nem tudhatjuk ki szúrt kést a hátunkba
Ne bízz meg senkibe se ember
Mindenki kétszínű mindenki átver!
Egy elveszett lélek bolyong az életben
De nem tudhatod mi lakik a lelkében
Barátnak hiszed de szívből utál téged
Segítő kezet ne várj többé tőle.
Egy elátkozott lény az ember
Pusztítja magát minden percben
A Halált várja, kergeti, kívánja
Mert társát sehol sem találja.
Egy elveszett lélek beleolvad a Ködbe
Nem érzed h ellenség van körödben
Nem emlékszel már, de ártottál neki régen
A szemedbe mosolyog de elárul téged
Ne bízz meg senkibe se ember!
Nincs kiút egy verembe esel
Megfojt a sötétség, megöl a magány
Nincs már senki, ki onnan visszaránt
Egy elveszett lélek keresi a kiutat
De nem lesz már kiút csak a sok kudarc
Egyedül maradtál ugyan úgy mint én
Nem lesz már senki ki tőled bármit remél.
Ne legyen részed abban miben nekem volt
Még akkor sem ha én miattad lettem holt
Miattad öltem miattad loptam csaltam hazudtam
Átvertem családom, elűztem az igaz barátokat
Ne tudd meg mi az a magány
Ne tudd meg milyen, ha mindig furcsán néznek rád
Ne tudd meg milyen, ha megaláznak teljesen
Ne tudd meg milye,n ha nem hisz neked senki sem
Nem érzek már haragot…
Nincs már bennem más csak mérhetetlen szánalom
Egy elveszett lélek lettél te is örökre
Furcsa, de még sem örömmel üdvözöllek körünkben
Egy elveszett léleknek nincs már menedéke
Minden nap átjárja lelke sötétsége
Álmában is állandóan kísérti a múlt
Ott sem vár nyugalom ott sem lesz kiút
„Segíts magadon Isten is megsegít”
De inkább ne várd meg míg mást is eltaszít
Fogd meg az idegen kezét is, vezesd ki a fényre
Csak így térhetsz vissza az igaz életbe.
