A Ördög.Adorján Róbert felhasználó összes verse >>>
MARADNI KELL
...
Én már ezer éve élek itt,
Ezen a szélsodorta tájon,
A múlandóság nem zavart,
Az időtlen ég alatt
Pergett el ifjúságom.
Nem vette észre senki,
Hogy Isten jelmezét hordom,
Pedig szép voltam, isteni,
Miért kell mégis haldokolnom?
Úgy éltem én itt, tűnődve, tisztán,
Mint az ártatlan, esendő bolondok,
De elégettek a nagy tüzek
És áldozat lettem, végleg kifosztott.
Vak voltam talán, és nem vettem észre,
Hogy boldogságom túlontúl ragyog,
És a lobbanó fény rést üt a sötétbe,
S láthatóvá lesz, hogy védtelen vagyok.
És most reszketek a véres dúvadak közt,
Nincs Örökkévaló, aki megsegít,
Menekülnék már a farkas-járta útról,
A szívemben már csak félelem lakik.
Hogy mi jön majd, azt nem tudhatom,
Mert megzavart az őrjöngő világ,
S magam maradtam a szürke ég alatt,
Hol a vakremény is vért és jajt kiált.
Látom, hogy minden összeomlik,
És a törmelék már mindent eltakar.
Tántorgok a zuhanó kövek közt,
S a mélybe szédít az őrült hangzavar.
Fuldokló hangom ki hallja meg,
Hisz azt sem tudom, mit kiáltsak!
Nem, nem adhatom el a lelkemet
A gyáván vonító megalkuvásnak!
Sebek, kudarcok, irgalmatlan órák
Várnak itt rám, és fénytelen napok;
Magányos leszek, múltam tűzbe dobják,
Tehetek bármit, s bármit adhatok,
A port, a szemetet a szemembe szórják!
Tehetnek akármit, de még itt vagyok!
És kimondom majd a kimondhatatlant,
Ha eljön a tiszta szó ideje!
Mert engem a tisztesség marasztalt,
És nem tehetnek semmit ellene!
.
