A arahsa felhasználó összes verse >>>
Már várnak.....
Képek és házak,
tornyok és várak.
Villanó fények,
suhanó árnyak.
Száguld a vonat,
siklik a ködben.
Éjszaka van, komor,
csak ülök a csöndben.
Várom az álmot,
hogy elrepítsen végre,
de nem jön,
ma nincs nálam jelenése.
Nem is kell az álom,
majd elszökök a vággyal!
Zakatol a vonat
a sötét éjszakában.
Emberek jönnek,
leülnek egy padon,
ha épp úgy tartja kedvem,
a ruhám arrébb rakom.
Szólnak hozzám gyakran,
vagy csak némán néznek.
Sírnak, bánnak, fújnak,
néha nevetgélnek.
Lefékez a vonat,
megállunk az éjben.
Elmerülünk kicsit
az üres feledésben.
Majd húzni kezd egy erő,
újra sok vas roppan,
szívemben rút képek
peregnek le nyomban.
Robogunk is tovább,
sötét lidérc kerget.
Őrületnek hívják,
aki mindig terjed.
Terjed az éj is,
erjed sokak álma.
Irtózunk a mélytől,
mindenki fél, s várja.
De nem tudja, hogy mit is?!
A megnyugvást, a békét?
A költők múzsáikat.
A hívők Menedékét.
A kalauz jegyet kér,
a lámpa fénye tompa.
Zakatol a vonat,
utazunk a torra.
Hogy éppen kiére,
csak a halál ura látja.
Közeleg a lidérc,
remeg sokunk szája.
Csörömpölő vasak,
bilincseit rázza.
Nevet, ő már tudja,
sok-sok ember látja.
Zakatol a vonat,
rohanunk az éjbe.
Utastársam néz rám,
mit tehetnék érte?!
Két lidérc már fogja,
bilincseit látom.
Gyanútlan és vidám,
de átlátok a fátylon.
Jobbról, balról ülnek,
többen vasra verve.
Gyerekeik futnak
reményekkel telve.
Nem tudják, hogy száguld
vonatunk a mélybe.
Lidércekkel ülünk,
bárgyú arccal nézve
az őrület sötétjét,
már mi vagyunk az árnyak,
mi vagyunk a kígyók,
mi vagyunk a látszat!
Mi vagyunk a pokol
és a pokol őre,
valaki már leszállt,
sikamlott a bőre!
Foglyok vagyunk, bénák!
A cellatársam horkant,
eszembe jut több száz
apró öreg sírhant.
Lelassulunk újra,
a peronon már várnak,
kezek nyúlnak felém,
úgy tűnik, már vártak.
