A Oláh Barbara Viktória felhasználó összes verse >>>
Gyász
Ül az ágy sarkán egyedül.
Fejét lehajtva, némán búslakodik csak.
Nem üvöltve, toporzékolva, zokogva.
Belülről könnyezik az ő szeme,
a lelke vérzik, a szíve fáj.
Elvesztette őt, ki másik fele volt tán.
De mondja: az élet megy tovább,
keseregni nem érünk rá.
Felemeli hát fejét, fel a magasba.
Ajka mosolyog, de szeme siratja.
Testvére volt, nem ama jöttment,
ki most már csak fentről figyeli őt,
mint egy vigyázó szent.
S nekünk, kiknek megvan mindenünk,
ismeretlen ez, de együttérzünk és emlékezünk.
