A Hollós Tamás felhasználó összes verse >>>
Veronikának
Nincs éjjelem se nappalom,
Nincs most más csak a fájdalom.
Nem tehetek ellene, csak te jarsz a fejembe.
Egy ideje már aludni sem tudok,
S így persze nem is álmodok.
Pedig az álmomban veled vagyok még,
Talán az isten látja ezt, és megadja még.
Ha múltra gondolok ,
Szívem egy pillanatra fellobog.
De most nincs más,
Csak az üres sivárság.
Napjaimat nem is tölti ki más.
Hiába is mondod hogy szeretsz,
Ha a szíved nem érzi ezt.
Oly boldogtalanná lettem,
Hogy ezt az életet talan már nem is kérem.
Nélküled elni én már nem tudok,
Hiszen ha nem vagy velem levegőt sem kapok.
Fuldoklom, gyötrődöm nagyon,
Miért tetted ezt velem angyalom.
Tudom nélküled is élhetek,
De mi értelme ha nincs kiért epedek.
Tudom h kb ezeket érzed egy masik ferfi iránt,
És ez az ami talán a legjobban bánt.
Nem nekem adod az érzelmeidet,
Hanem annak aki kihasznál tégedet.
Lehoznám neked
A napot a holdat és csillagot de sajnos nekem ezt már nem hagyod.
Akkora a fájdalom bennem,
Kétlem hogy valaha feldolgozható lenne.
Ne haragudj de muszaly vagyok ezt lelkemből kiírni,
Mert külömben képtelen lennék levegot venni.
Bár a kétségbeesés így is megfojt,
Hiszen nem kaptam meg a válaszod.
És az hogy egy hétvégét kell várjak őszinte válaszodra
Csak egy újjabb szeg a koprsomba.
Mert egy ilyen válasz esetében, ha az nem jön sebtében.
Akkor azt már nem a szív mondja,
S ez lesz lelkem végső gondja.
Ezzel versemet most lezárom,
Maradsz egy édes, keserű álom.
