A Carter felhasználó összes verse >>>
Magány
A szobámban ülök, elzárva mindentől,
A külvilágtól, s a sok megvető tekintettől.
Számból lóg a spangli és én mindent leszarok,
Elpártoltak tőlem a rám vigyázó angyalok.
Kopognak az ablakon, én nem tudom, kik azok,
Hogy megtudjam beengedem, ki voltam, s ki vagyok.
Csak nézek ki a fejemből, kábult vagyok a piától,
Nem találom a kiutat ebből a kibaszott világból!
Mikor elkezdtem, nem sejtettem, hogy idáig süllyedek,
S hogy egyszer majd fecskendővel a karomban ébredek.
Eltöprengek: Mire jó ez, hogy a szobában rohadok?
Hogy megtudjam, beengedem, ki voltam, s ki vagyok.
De jó lenne szabadulni, de félek, ha kimegyek,
Továbbra is megvetnek, s leköpnek az emberek.
Betéved egy fénysugár a homályos ablakon,
Nincs még minden veszve, csak még nem jött el az alkalom.
Remélem egyszer győznek az ördögökkel küzdő angyalok
És én az lehetek, aki voltam és elfelejtem, aki vagyok.
