A Árvai Emil felhasználó összes verse >>>
József, az ács
Ő nem szavak embere, úgy látszik,
hangját szinte alig hallani;
dolgos kéz nem bír fölös beszédet.
Titkait se kürtölé világgá,
álmait, meg angyalok tanácsát;
épp elég az áldás súlya, terhe.
Betlehemben pásztorok meséltek
éjidőn jött fényes látomást.
Öröm és gond egyszerre a gyermek.
Döbbenet, hogy mért keres halálra
nagy király egy csöppnyi életét.
Jó s gonosz egymást nem tűrheti.
*
Nő a gyermek, elmarad kezünktől,
Istenét szólítja apjaként....
Szárnyalását aggódva csodáljuk.
Hírek jönnek, tőlünk messze jár,
műhelyemben nem segít ma már;
elröpült, mint fészkéből madár.
Halnom így jó: áldás terhe, súlya
nem nyomasztja fáradt szívemet;
felnőtt ember, ő felel magáért.
Végső csendbe ballag éltem útja,
rég nem látott angyal integet.
Aki hű volt, épp elég soká élt.
