A Árvai Emil felhasználó összes verse >>>
A magány
Isten nélkül árva az ember,
nem gyógyul pénzzel, szerelemmel;
sikeres pálya mit sem ér,
ha szíved szomja elkísér.
Boldog családban is talány,
mért kínoz néha a magány.
Mindig marad egy hiányérzet:
tudja-e valaki, mit érzek?
Érti-e valaki lelkemet,
mit kimondani nem lehet?
Ki tett ide erre a földre,
mint bábut a játékmezőre?!
Mi okból, mi célból tett ide?
S van-e értem aggódó szíve?
Izgul-e értem igazából,
ki egy vagyok több milliárdból?
Halló! Valaki beleszól?
Vagy bolygok csak, mint meteor,
nem felel más, csak a visszhang,
s életem célja: egy sírhant? -
Tudod, Jézus már bizonyított:
halálával Ő ajtót nyitott.
Imában beléphetsz: rád várnak!
És itt vége a nagy magánynak.
