A Árvai Emil felhasználó összes verse >>>
Titanic
Elhallgatott a bárzene,
recsegő roncsok éjjele;
nem gondolt arra senki sem:
temetés lesz a tengeren.
Temetünk múltat és jövőt,
jelenünk jéghegynek ütközött;
nem számolt ezzel senki sem:
végelszámolás a tengeren.
Nincs kapaszkodó, süllyedünk,
nem marad már csak a hűlt helyünk,
elmerül minden büszkeség,
reggelre néma szürkeség.
Utolsó szó jogán sírhatunk,
sós vízbe sok könnyet hullatunk;
imánkra eddig várt az ég:
\"Hadd menjek, Istenem, feléd!...\"
