A Horváth Gréta felhasználó összes verse >>>
Naív
Sose mondta, hogy ő ilyen, vagy olyan,
Sosem igért semmit se biztosan.
Valamiért...én mégis azt hittem!
Elhittem, hogy ő majd lehozza a csillagokat.
Elhittem, hogy vigyáz majd rám még ha nem is kérem,
Elhittem, hogy lelkitársam lesz a sötétben.
Elhittem, hogy rendes és jó,
Elhittem, hogy hozzám való.
Elhittem, hogy szeretni fog mindig,
Hogy majd megölel és szép szavakkal indít.
Elhittem neki mindent…
Elhittem, de tényleg!
És mi is a szörnyű?
Hogy ő sose mondta... Sosem ígért semmit,
Hogy bármit tenni fog majd értem,
Hogy vigyáz rám a sötétben,
Hogy szeretni fog mindhalálig,
Hogy mindig elkísér az iskoláig…
Soha egy rohadt szóval se mondta!
De akkor én miért hittem el ezt róla?
Most egyedül hagyott,
Most eltűnt innen,
Elvesztem a sötétben.
Nem őt siratom, csak magamat.
Ahhoz túl önző vagyok.
Nem is szeretem, csak kit látok magamnak,
Illúziókhoz tartozom!?
Talán nem is tudnék sohasem csak úgy szeretni,
Soha senkit,
Mindig csak magamat
És rá kell jönnöm mindig,
Hogy csak képzelegtem a szavakat…
