A Sarkadi Zoltán felhasználó összes verse >>>
És az író ki elmerül
Köszöntlek Téged kedves olvasó!
E levél egy, így versnek mondható.
Lehet halk szavak helyén betű ül,
Mint magányom, ha szürkén elmerül
A néma, és kietlen fennsíkon.
Ott parazsamat lágy tűzzé szítom,
Vissza fogom, takarékon tartom,
Már nem éghet úgy, ahogy akarom.
Átöleli, hozzá ér a szellő,
Parazsam lángol, jöhet rá felhő!
Arról szebb álmok szállnak a szélben,
Bújva, mint értelem e beszédben.
Légy idő nekem legjobb barátom!
Hogy múlik, azt szívemen meglátom.
Hová lett minden, ami bennünk volt?
Itt két élő, s öt éledező holt.
Hajnal hasadt, virágok már ébren,
Nézz ki erkélyeden, nézz merészen!
A semmibe pillantva engem láss!
Bátor kikelet, útja problémás
Állomásokon születne újjá,
Varázsolj, bús jövőmből ki, múlttá.
Még itt van a sarkamban a jelen,
Megmutatná magát sokkal szebben.
