A Horváth Ádám felhasználó összes verse >>>
Idő
Most gida vagyok, mely éretlen, tudatlan,
Minden érdekli, bóklászik szakadatlan,
Most szarvas vagyok, bölcs és mindentudó,
Szarvam gyarapítom, mely égre futó.
Most fácska vagyok, kicsi és virágtalan,
Tapasztalat híján szinte világtalan,
Most törzsem vastag, lombom virágban úszik,
Egy-egy vándor néha a tövemben alszik.
Óh, de mit ad Isten! A szarvam lehullik,
Agg koromra újra gida leszek úgyis,
Virágom elhullajtom, a szél sodorja,
Elmém megbomlik és fácska leszek újra.
