A Horváth Ádám felhasználó összes verse >>>
Életünk lépcsői
Por a lábamnál, kosz az arcomon,
Rongy a testemen, sár a talpamon,
Barátok köröttem, ajtók előttem,
Melyiket választom, már eldöntöttem.
Az ajtót nyitom, hát mit látok,
Fény árad onnan, s gyönyörű álmok,
És egy lépcső vezet felfelé,
Ezzel sugallva szép reményt.
Rálépek hát, örömmel telve,
Lépésről lépésre menetelve,
Szőnyeg lábamnál, mosoly arcomon,
Ruha testemen, cipő talpamon.
Futok felfelé, ekkor meglátom:
Emberek görnyednek testem súlyától,
Lépcsőt alkotnak, bár nem önszántukból,
Izzadtság csöpög minden tagjukból.
Család, barátok, ismerősök,
Taposok rajtuk, és úgy érzem, megőrülök,
Eszelősen lépkedek felfelé a lépcsőn,
Míg a végén látom e lépcső közepén Őt.
Ismerősöm Ő, a legkedvesebb,
Tartóztatni próbál, nem enged,
Megfogom két vállát, s lelököm a mélybe,
Elérem célom, a mikéntje nem lényeg!
Arany a lábamnál, téboly az arcomon,
Palást testemen, csizma talpamon,
Kapu előttem, színarany a rács,
Ide szőnyeg vezet, odabent fényár.
Belépek ekkor, de más, mint hittem,
Ismerős az érzés, ismerős a terem,
Por a lábamnál, kosz az arcomon,
Rongy a testemen, sár a talpamon.
De Sötét köröttem, döntés előttem:
Szegénynek maradok, vagy szegényre gazdagodok?
