A Horváth Ádám felhasználó összes verse >>>
Vágóhíd
Nyílik a rács, csikorog a vas,
Fénylik a tűz, izzik a parázs.
Fáj a lépés, a koszt is avas,
Jobbra nézek, és ott egy barát.
De tévedtem: ő is lóg már rég,
Kampó a seggben, rozsdás a lánc.
Érzem a vesztem, közel a vég,
Látom az arcát, ezernyi ránc.
Fújtat a többi, aki még tud,
Más nem számít, csak aki lerogy.
Akkor a koszt nem avas, de friss,
Rágós a hús, elfogy, míg meleg.
Nyílik a rács, csikorog a vas,
Fénylik a tűz, izzik a parázs.
Lépnem kell megint, pata koppan,
Villan a penge, rajtam a pánt.
Nem értem mi van, erősen tart,
Nem enged el, érzem a halált.
Sikítok végig, mindhiába,
Lendül a kar, kezében a bárd.
Barátot hívok, megment hátha,
Meg is jön, tele vele a szám.
Lenyelem újra, ne vesszen kárba,
Köszönöm barát, hasznos voltál.
De a bárd csak jön, nézem várva,
Azt sem tudom, hogy mi célt szolgál.
Lesújt a bárd, barna a szára,
Látom: ez nem jó, visítok már.
Nemsoká csönd van, véres a lábam,
Érzem a kampót, rozsdás a lánc.
Látom a többit: esznek valakit,
Fordítva vannak, na de várj,
Seggemben kampó, lógok én is,
Elhagy az eszem, szemem lezár.
Lélegzetem eláll, barát int,
Hasznos leszek, amíg a hús meleg.
