A Csikós Szilvia felhasználó összes verse >>>
Duna
A rakpart fölött állok, és nézem,
mit visz a víz, hol úszik egy dinnyehéj, de semmi.
Milyen jól látszik innen, mennyire élő ez a lény
zöldes borzongó bőrén – jobb svenk –
egy hajó épp hosszú karmolást ejt.
Begyógyíthatom, csak akarnom kell:
lenyomom a rew-et és a schnell-t, és ép.
Csinálhatom szebbre is, mint amilyen most:
ha két oszlopot kikomponálok a képből,
meg egy bódét, szebb lehetne. Lett.
Most az Országház is mehet a levesbe.
- ne zavarjon senki, épp átképzelek megint.
Megvan: már csak a szürke vagy zöld színe,
az zavar csak. Átszínezem - a nap fent
még rátesz egy lapáttal- szikrázó kék lett. A felszín.
A mélyben pillepalack, biciklilánc, rozsdás zseblámpa,
két öngyilkos lelke 1876-ból a híd lábához kötve.
Legyen rend: ki-ki menjen kukába, pokolba, mennybe;
éhező halaknak diétás koszt: három elvárásom,
- ami már nem kell- ünnepélyesen belebocsájtom.
2010-12-07
