A Csikós Szilvia felhasználó összes verse >>>
A spenót éneke
Az ember néha csak bőrösödik,
Mint egy tál spenót,
Ül üres konyhában zölden a pulton,
Hol madár se jár,
Kutya se hallgat rádiót
Búsan üldögél, magányos kenőcs,
Kit senki nem szeret,
Kis francia sanzont böffent a halk fokhagymaillatba.
Édes képeknek integet
Hűl, vastagszik a zöld bőr rajta,
De puha, meleg spenótszív dobog alatta.
Spenótagya mókuskerekén kattog egy langy fohász:
Uram, csak azt ne hagyd, hogy belekotorjanak a konyhamalacba!
2010. szeptember 28.
