A Szlávka felhasználó összes verse >>>
Látomás
Téli éjjelen bársonyos hópihék
táncoltak az égen,
Telihold örökös fényénél
láttalak a messzeségben
Vígan szökdécselt a szertelen szerelem
Párizs ékes tornya karjaiba zárta.
Fiáker kereke kopogott a köveken
Szerelmes lelkem az övét várta.
Kergetve szívemnek kedves ábrándokat,
kacagva szaladtam feléd
elűzve kétes árnyakat
konok büszkeségem tenni eléd
Levetettem szemfedelem
Meztelenre vetkezett lelkem
S csak álltam ott előtted
szívemmel a tenyeremen
Gúnyosan nevettél, engem te soha nem szerettél
vetetted oda
S mint koldus ki szégyenében kérni nem mer, úgy vártam a végét
térdre rogyva
Nem nevetett a hold
Nem táncoltak a pelyhek
Nem zárt karjaiba a város
Már nem is léteztem
Riadtan, reszketve ért a reggel
majd eszem vettem a bánat
de te békésen szuszogtál mellettem
hát mégsem szegted szárnyam.
