A Krisztina felhasználó összes verse >>>
Ajtó
Itt állok az ajtó előtt,
Amely örökké zárva marad,
Még ma sem értem, miért…?
De nem dúl Bennem már a harag.
Először, mikor Elé álltam,
Ordítottam Neki: ,,Nyílj ki végre!’’
A szavaim hasztalanok voltak,
Kár volt pocsékolni Érte.
Gondolkodtam sokáig:
,,Hogyan jussak be Rajta?’’
Próbáltam így is úgy is…
De nem nyílt ki ez ajtófajta.
Próbáltam könnyekkel,
Sírtam, de nem érdekelte,
Rám se nézett…
Várta, hogy végre valaki jobb álljon Elébe.
Ekkor megelégeltem,
Hátat fordítottam,
De szívemben az érzés nem nyugodott…
Leültem egy padra, s tovább morfondíroztam.
Eltelt sok idő,
Több mint fél év,
S Én újra felé sétáltam…
S Ő bezárult előttem – ismét.
Láttam, közben
Többen is besétáltak Rajta,
Próbáltam Én is becsusszanni…
De Magát ismét megmakacsolta.
Nem értem magam:
Miért csinálom ezt?
Hisz úgyis tudom…
Hogy Én sosem megyek oda be.
Leültem Elébe,
Türelmesen néztem Őt,
Hátha végre megpuhul…
Néma könyörgésem is hidegen hagyta Őt.
Nincsen zárja,
Nincsen kulcsa,
Egy ajtó kilincs és ezek nélkül…
Szerintem ez nagyon furcsa.
Rendben van,
Én tudok várni,
De a türelmem már fogytán…
Az idegeimnek lassan annyi.
Itt hagylak
Ha nem nyílsz ki végre Előttem,
Oké, Isten veled…
Nyisd ki Magad másnak, FELŐLEM!
(*suttog*)
Drága ajtó!
A bentiek mind nevetnek,
Az élet nélküled keserű…
Miért akarod, hogy szenvedjek?
Halld meg, amit most mondok:
Bárkit engedsz be Magadon,
Tudd meg…
Engem is be fogsz engedni egy napon!
Csak jöjjön már el
Az a nap
Mikor megnyitod magadat…
S én végre-valahára besétálhatok RAJTAD!
