A Oncsik János felhasználó összes verse >>>
Keresem Önmagam
A világ egyik fele úszik a szép mámorban,
Másoknak csak nyomor jutott, üdv a haláltáborban!
Beszűrődik egy kis fény, már látom is a távolban,
Én szaggatnám a kerítést, de betonból, nem fából van.
A falat kaparom, már a körmeim szakadnak,
Feladjam vagy folytassam még? Engedjek a szavaknak?
Azt mondják, éljek úgy, hogy törődjek csak magammal,
Csak a saját életemet futtassam be arannyal!
De a világom nem akvárium, és én nem vagyok egy aranyhal,
Átlátok az üvegen, és megküzdök a falakkal.
Ha nem sikerül ledönteni, átmászom vagy átugrom,
Ha kell, szárnyakat növesztek, vagy egy alagúton átkúszom!
Keresem az egyensúlyom, mikor legyek magamért,
Mikor legyek mindenkiért, mikor csak egy angyalért.
Néha kicsit sok vagyok, vagy sokaknak csak pont elég,
Van, akinek talán kevés, másoknak a menedék.
Sok embernek sokszor voltam sok probléma forrása,
Sokszor mások életében minden baj megoldása.
Büszke vagyok sok mindenre, néhány dolgot szégyellek,
Tüske vagyok néhány szívben, néhánynak az ékszere.
Néha kicsit megállnék, és csodálnám a világot,
Sokszor messze szaladnék, hogy meglássam mi vár rám ott.
El kellene indulnom, de tartanak a fékek,
A stagnálás egy lassú gyilkos, de a változástól félek.
Pedig a világ változik, és elszalad, ha megállok,
Ha lekésem az indulást, lekéstem a világot.
Szeretnék már szeretni, de a szívemben szálka van,
Én rejtegettem sokáig, de ennek túl nagy ára van.
Indulni kell, a félelmeket egy mély fiókba teszem be.
Kinyitom az ajtókat, a kulcsai a kezemben.
Lemosom magamról a tegnap minden mocskos kínját,
Folytatom az életem, de nem úgy, ahogy mások írják.
Erőt gyűjtök, nekivágok, és kitűzöm a zászlóim,
Remélem a szerelmem a világgal nem plátói.
Tusé az életnek, én csak azért is röhögök,
Mert az leszek, ki legyőz mindent, nem az, aki könyörög!
