A Oncsik János felhasználó összes verse >>>
Meg kell tanulnod!
Meg kell tanulnod:
Ragyogó tekintettel szemlélni a világot,
Szirmok szaggatása helyett, ültetni egy virágot!
Elengedni félelmeid, és örülni a jelennek,
Változtatni mindazon, mit nyűgnek érzel vagy tehernek!
A tükörbe nézni és meglátni a szépséget,
Meglelni a felszín alatt rejtőzködő mélységet,
A mások által összekarcolt lelkedben az értéket,
Az erőt látni önmagadban, nem pedig a kétséget!
Meglátni az arc mögött a csodát és az embert,
Elhinni, hogy nem egy pocsolya vagy, hanem tenger!
Ami képes, hogy a harmatával itasson egy virágot,
Vagy megvadulva elöntse az egész rohadt világot.
Hogy tajtékozva, szilaj vadként szaggassa a partjait,
Vagy éppen nyugodt hullámain elringasson valakit.
Képes rá, hogy cunamiként törje át a gátjait,
És elsodorjon mindent, ami gátolja a vágyait.
Hogy csillogó szépségével vakítsa a szemeket,
Vagy felbőszülve mossa el a dombokat és hegyeket.
Hogy mélységéből az elsüllyedt kincseit mind felhozza,
És az újra meglelt ékszereit fodraival megmossa.
Képes tisztán ragyogni a felkelő nap fényében,
És egy kis varázslatot vinni az emberek lényébe.
Meg kell tanulnod:
Hogy saját magad szeresd meg, mielőtt mást szeretnél,
Nehogy beérd mással, csak a legtöbbel, ki lehetnél!
Mert a mosoly az arcodon csak akkor lesz majd valódi,
Ha megszereted önmagad, mert abban nem fogsz csalódni.
Hogy csak tökéletes pillanat van, nincs tökéletes élet,
Pár tökéletes villanás csak, mit eléd rak a végzet.
És ezerszer kell meghalnod, csak azért, hogy élhess,
Hogy megismerhesd önmagad, és végül célba érhess!
