A Vida Anikó felhasználó összes verse >>>
Lehetetlen szerelem
Mandulaszín szemek
kísértenek a ködben,
láncaimat rázom
magányos börtönömben.
Látok egy alakot
elsuhanni némán,
nem is szól semmit,
nem is néz énrám.
Nyílnak a rácsok,
bepillant egy lélek,
azt mondja kiszabadít,
én egyet se féljek.
Késő már, a láncok
nem engednek,
a börtön ablakába
sötét alakok teremnek.
Egyre nagyobb a köd,
eltűnnek a szemek,
mi remény volt,
hazugságot temet.
Lefekszem a porba,
nem szenvedtem eleget,
taszítani próbálom
a segítő kezeket.
Kit szeretnék, ellök,
kit engednék, láncol,
szívem lángja
két érzés közt táncol.
Könny csordul szememből,
hagyom, hadd folyjon,
sebzett szívemből
a vér kiáramoljon.
Hagyjon békét, hogy
új álmokat szőhessek,
ne csak mindig
fájó dalokat költhessek.
Vessen véget egy szóval
reménytelenségemnek,
kergessen más világba,
hogy boldogabban élhessek.
Játssza el a dalt,
mit oly jól ismerek,
majd taszítson a mélybe,
hogy újjászülessek.
