A Vida Anikó felhasználó összes verse >>>
Érzések
Tudom milyen érzés
a fellegekben járni,
égő csillagok alatt
szenvedéllyel hálni.
Látni a hegyeket
a messzeség alatt,
míg a régi világból
csak pusztaság marad.
Érezni a szelet,
mely meséket susog,
s az életadó vért is,
mi szívemben zubog.
Hallani a tengert,
az óceán szavát,
és várni a feketét,
azt a lassú halált.
Tudom milyen érzés,
én mégsem hallom már,
és egyre mélyebb a heg,
egyre csak jobban fáj.
Csak nézem a pusztát,
de nem látok semmit,
és csak várok valamit,
de kérdem: „Még meddig?“
És előtűnik ő,
csak áll, nem néz felém,
ha hívom elmegy, ha nem,
jön, elindul felém.
És jön most már némán,
szemeiben pusztaság,
majd elréved a ködben,
s előtör a valóság.
Enyhül a fájdalom,
enyhül és eltűnik,
és fényesebb lesz minden,
s egy új nap kezdődik.
