A Csegöldi Lászlóné felhasználó összes verse >>>
GYÓGYÍR /Rapszodikus vallomás Tabáni Istvánnak: a megmentőmnek /
Nézem, nézem, a mögöttes árnyakat.
Fáj a nyílsebesen rohanó idő!
Fáj a boldognak ígért jövő.
Bizony, nem így vártam az „ezüstös nyarakat”.
Bizony, nem így jártam a lányka táncomat.
Szívem könnyed robogóján mást remélt kevély hitem!
-Én boldog leszek! Én igazgyöngy leszek!
Én a „világfán” csillagvirág leszek! -
Az ÉLETBE kilépve ezer vágy hevített,
s mégis lettem – az ám! -- egyhangú kísértet.
Magányos, társtalan, árva s védtelen. Fülembe már nem csengnek szerelmes ígéretek.
Nem suttogják bizakodón, kéjesen:
-TE kék harangvirág! Légy a kedvesem!
De nem csüggedhetek.
Azt nem hihetem, hogy éltem ennyi csupán!
Ennyi a boldogság, ennyi a keserű valóság?!
Hívogatom a rejtett, féltve titkolt, gonosz szellemeket:
Gyertek, gyújtsátok meg a borzas, bogáncs ágakat,
Melyek oly rég körbefonják keserű életem!
Lángoljon!
S jöjj el menekvés!
Kitárom ablakom, borzoljon a szél! Hagyom.
S álmom szárnyal az őszi égbolt sötét fátyla alatt.
Mágia volt talán? Nem! Ez bizony valóság!
Egyszer csak nyílsebesen szobámba lopta magát egy igaz lelkű, fényes szárnyú „kékmadár”
Zengve - csengő énekét hallva, velem azonnal táncolt a világ!
Azóta, mint bölcsőben a kisdedet, óvom, védem, s ringatom szüntelen.
Hiszek, bízok újra, mert Ő lett a „fegyverem”.
Már újra boldog vagyok!
Fogva tart ez a hang.
S tudom, mégis lesz „ezüstös nyaram”!
Talán nem leszek harangvirág, de lelkem szabad.
Ráncom kisimult.
Nem fáj a magány sem.
Nem vagyok áldozat.
Nem fojt a bánat sem.
Szomorú, érdes szívem már nyilazhatja átok.
Nem fog rajtam semmilyen gonosz varázslat.
Ez a bűvös hang az én igazi megmentőm.
Mindent helyre illeszt, ha testemen búbánat rág.
Gyógyír a selymes hang, mert ez egy csuda varázs!
Légy áldott, boldogító vendég!
Íme, a sebző szívem neked kitárom.
Melengesd, simogasd, gyógyítsd!
S a várva várt ezüstös éveim arannyá szépítsd!
Írta : Csegöldi Lászlóné
2010.szeptember 19.
