A Hernádi Bence felhasználó összes verse >>>
Prológus
Az életet még meg nem jártam,
Többnyire csak BKK-ztam,
BKK-n bizon, -
Legföljebb ha lábon járom.
Láttam én már lovas hintót,
Fényes tengelyt, nem kirívót:
S szét a lelkem!
Soha én még meg nem leltem (darabjait).
Nem törődtem kinn-állóval,
Koldussal, meg istállóssal:
Hogy’ áll szeme
Az út szélére lehevere.
Ha egy holmi korcs kutyával
Találkoztam s koronával:
Nem köhögtem, -
Maszkot húztam, tele löktem (bacikkal).
Hiszen a járdán itten s ott,
Kis ajándékot itt hagyott:
El nem kenve,
Megvolt szívvel teli lelkem.
Az életet még meg nem jártam,
Ha adott is, nem azt vártam:
Néha könnyet,
Hébe-hóba szörnyülködhet (rajta).
Arany címer, bár nem értem,
S több a pénzem mint megéltem:
Tatabánya
Békéscsabát bosszantni vágya.
Kit hiúznak kis keverttel -
Tudom, sokat szenvedt Werther:
S okosságot
Ivás nélkül még ki látott?
Bárha bennem holmi tégely
Fölemésztve ízt nem vész el,
S bátyám vére
Csillogó, mint Midász pénze.
Mily sok feladat várt rám még! ...
Mily kevés, mit ti megáldék
Széllel-szembe’
S hogy feksznek kudarcim szerte! ...
Az életet még meg nem jártam;
Mit magamba kellett zárnam, (!)
Összehozta,
Majd azokat szerte-szórta.
Némi, akár függő tudat,
Melyben nem talál kiutat,
Néztem térden:
S kezem lett széttevében.
Csöndes vizet fák lombján át,
Hová múzsám’ befogádám,
Mely az enyém,
S a vízben mind benne él (ki arra méltó).
Keményt s hosszút, fiatalost,
Soha ezt abba nem hagyom...
Ennyi van még;
S ezért én hálát adnék.
Most, hogy eljött, itt az idő:
Egy hosszú út vár, nem végső:
Hogy ne bánjam,
Bár talán a kapu már nyitva,
Teljesülhet-e az álom?
Budapest, 2020. november 14.
