A Rácz Olivér felhasználó összes verse >>>
Magány
A csend bús bája ringat,
Emléke még rám kacsingat,
A vad gyermek ricsajnak,
Mitől mások megriadtak.
Hiányzik az esti nevetés.
Keresem a játékod; Villám,
Dobban a szívem, a nevelés
Emléke ajándékod nyilván.
Üres és szürke már a reggel,
Mert a nap ugyan felkel,
De a múlt emléke nem enged,
Hogy ne halljam e csendet.
Múlik emléke kacagásnak,
És reménye a közös háznak.
S a szótlan napok, melyben élek
Kezdete a magányos létnek.
Talán nem is járt ez nekem.
Inkább egy sötét, mély verem,
Ahol kígyók mérge bódít,
Míg az Úr magához szólít!
