A nagy szeder erzsébet felhasználó összes verse >>>
Szólnék hozzád
Én, szólnék hozzád, ha értenél, ha a felhő mögül kilesnél! Szólnék hozzád, de néma ajkam, keresem a szót, mely hívatlan. Becsukom előtte az ajtót, pedig ott voltunk künn a parton. Szemed néztem, s te az alkonyt, nem láttunk semmit, csak a folyót. Álltunk az átívelő hídon, alattunk a víz vetett fodrot. Gyógyír léleknek a némaság, ha a kimondott szó, olykor fáj! Ha a kimondatlan szó vulkán, vörösre festi az ég alját. S a szilánkok testem zúzzák, folyó habja is mossa partját. Most itt állok, néma az ajkam, szólnék, de minek, nincs ki hallja! Oly hideg van sűrű köd szitál, bevonja folyó görbe útját. Szólnék hozzád, ha rám figyelnél, ha a némaságot megölnéd! Szent estén enyém lenne egy szó, egy szó, amely vérzik a folyón. Récék úsznak ott a túl parton, szabadon, mint őszi alkony. Amely befesti az égboltot, hogy izzon alatta a folyó. Köd leszáll, s én belebújok, szép csendesen haza ballagok. Est-hajnal csillag, ott fenn ragyog, álmot szövök szürke utamon. Nagy Erzsébet Szarvas
