A nagy szeder erzsébet felhasználó összes verse >>>
hatvannégy év
Pirkad már az őszi hajnal, ébredek,
64 éve köszönt rám a fázós reggel.
Hogy őszi harmat áztatja a lelkem,
s várom, hogy a nap is velem keljen.
64 év, és ma is önmagam keresem,
színes őszből üde tavaszra lépek.
Testemen érzem a nap tüze éget,
izzó sugarat, fényt adjatok nékem!
Nekem, s a világnak fényt-békét
kérek, feledve minden gyilkos eszmét!
Éhező gyermekek könnyező szemét,
legyen ki letörli, megfogja kezét!
64 év mondom százszor, szemem behunyom,
hogy érezzem az évek hagyta nyomot.
Ünnepelek, megszülettem azon napon,
nem tudtam, hogy miért, de ma sem tudom.
Utam járom ragyognak a csillagok,
az országom felett, amely áldott hon.
Magyarország, s én gyermeke vagyok,
de az úton, oly egyedül baktatok.
Eszmék, s a siker elfutott álom,
64 év sivár útján, ma vígan járok.
Betemettem magam körül az árkot,
hol az eszme és siker gúnnyal táncolt.
A gúny felett akkor vígan kacagtam,
gyermekek adtak napokra aranyat.
Sikerem az ő létük, mely vigaszt ad,
a világ köve, mit rám vet elhamvad.
64 év, lám eltelt és szinte elrohant,
mint veszett eb, úgy futottam utána.
A hajam ősz lett, s biz fáj a lábam,
a futás terhe immár csontig rágta.
Így telnek az alkonynak gyötrő évei,
hogy, talán jobb lesz, azt ne higgye senki!
Öreg a föld is a terhét cipeli,
sóhajától a nap testem égeti.
Nagy Erzsébet
Szarvas
