A nagy szeder erzsébet felhasználó összes verse >>>
Egy új élet
Talán újra tavasz lesz, nap ébred,
mint a gondolat, s az értelem.
Ó, mennyi, de mennyi lomot cipel,
a sziklákból épített életem.
Hosszú évek röpke pillanatok,
sebes folyamként elfutott napok.
Felzúgtak, mint égig érő habok,
bár véreztek, de lettek csillagok.
Kellene, egy újkori ébredés,
a csillagokhoz illő megértés.
Kellene, én kimondom ezerszer,
e szót hallom, némán ízlelgetem.
Édes a jövő titkos szentélye,
álmaimban, oly gyakran betérek.
S, lám ott van minden amit kérek,
szeretet-szerelem, egy új élet.
Egy új élet, amely csupán képlet,
ó, mond Kedves, pusztán csak remélek?
Elmentél, a csillagok közt lebegsz,
s nézed, hogy én itt lenn szenvedek.
Mert fáj a perc, fáj az emlékezés,
véres habokban a testem még ég.
Elmentél, maradt az emlékezés,
fájó perc, a tűz, mely örökké ég.
Mond Kedves, hiszel a csillagokban,
a fényben, hol lelked rabként bolyong?
E földet fentről aranynak látod,
testemen húzza egyre az árkot.
De, ha elhagyom veled lesz nászom,
újra átölel szeretve karom.
Leszel rab, leszel fénylő csillagom,
boldog leszek, mert befed árnyékod.
Nagy Erzsébet
Szarvas
