A Anna K. felhasználó összes verse >>>
Látomás
Van a szobámban egy nagy tükör.
Ha egészen közel nézem benne magam, a pupillámban látom a tengert.
Látom a tengert, és rengeteg embert,
van csónakjuk, evezőjük, indulásra készek,
de nem kelnek útra, látszik hogy félnek.
Csónakot építek tudásból és emlékből,
és evezőt abból hogy mit várok az élettől.
Ott a kincs, középen, közepén, közép-én?
Csak galambok vagyunk a nagyváros közterén.
És megerőltetem magam, közelebb lépek a tükörhöz,
látom ahogy a csónakba beszállok.
Rémülten néz rám a többi ember,
de szólít a tenger magához.
Végre elindulok, de nem jutok előre,
nem értem, aggódom, miért nem kapok erőre?
Évekig hánykódom a tengeren, magamban,
kezdem azt látni, hogy a parton maradtam.
Mert mit sem ér a lét, ha nincs eredményem,
de kötődés nélkül magány lesz a betegségem.
És akad ehhez némi hozzáfűzni-valóságom,
Tolom csak az evezőt, ha nem húzza a hiva-társam.
