A Tóth Gyöngyvér felhasználó összes verse >>>
Ház a tónál
Kicsi tó partján,
Roskatag viskó.
Csendesen,magában áll,
Nem más,csak egy öreg kunyhó.
Valaha szép volt s takaros,
Sok gyerek élt benne boldogan.
Az ablakában mécses világított,
Meghitten,otthonosan.
Aztán teltek-múltak az évek,
A gyerek felnőttek,kirepültek.
A szülők is elhagyták a házat,máshová költöztek,
Unokákra vigyáztak,így nem törődtek vele.
A kicsi házikó mindig várta őket,
Szinte kividult,ha hasonló autó közelgett,
Aztán mind szomorúbb lett,mert felé sem néztek,
Így szépen,lassan rogyadozni kezdett.
Fáradt szemeit mind lejjebb hunyta,
Így ablaki már csak apró lyukak.
Kicsorgó könnye miatt alapja megrokkant,
Fájó szíve miatt teteje megroggyant.
Már nem is emlékeztetett régi énjére,
Egy roskatag vén viskó lett belőle.
S,csak áll magában,szomorún a kicsiny tó partján,
És napról-napra jobban látszik,már nem bírja soká.
Egyik nap aztán ismerős autó gurult a ház elé,
Kiszállt belőle az idős házaspár az unokák ,s gyerekeik.
A rozzant viskó először pislogni sem mert,nem hitt a szemének,
Mikor megismerte őket összeszedte magát ,s derűsen kémlelt.
Az öreg házaspár elszörnyedt mit tettek,
Siratgatták a szegény kicsit házat,a kedves kis öreget.
Összefogtak hamar ,rendbe is hozták,
S,azóta boldogan élnek mind a kicsiny tó partján.
