Connect with us

Megosztott versek

A Kemény Zoltán felhasználó összes verse >>>



Őzikék ösvényén

Napkelet felé indultam ismét.
Várt rám az erdő, régi barát.
Úgy mentem boldogan, miként egy gyermek,
Kinek egy kisvirág rejthet csodát.

A patak a medrében vándorolt csendben,
Távol a Rozsály délcegen állt.
Miként a gondolat, úszott pár felhő.
A domboldal érett szedret kínált.

Vándorbot elrejtve vén bükkfa mellett.
Tudom, hogy engem, csak engem várt.
Régi szép sétáknak emlékét őrzi,
Hűséges társként énvelem járt.

Kezembe fogva bizsergést érzek,
„Menjünk a dombra! Menjünk már fel!”
Ragyogó napfényben mászok, mint régen.
Páfrány és fenyőfa nékem felel.

Mohák és gyökerek, akácfák várnak.
Itt is, meg ott is sok kisvirág.
Odvas fám, szegény alig bír állni.
Arrébb meg gesztenyét lenget az ág.

Gombák az utamban, nem lépek rájuk.
Parányi hangyácska élelmet visz.
Szamóca virága árván fehérlik,
Indián nyárban ő mindig hisz!

Így járok utamon ezer csodával.
Fényfoltok erdőmben, gyönyörű kép!
Vén fenyőt elhagyva, csendben megállok.
Köszönöm Istenem, mindez oly szép!

Aztán a botomat szorítva jobban,
Ragyogó lélekkel énekelek.
Dicsérem Istennek nagyszerű művét.
Övé az erdő, vizek, szelek…

Válaszként szinte, csörtetés hallik,
Szemközti dombon két őz halad.
Meglepett szemekkel, némán csodálom.
Nagyszerű látványuk bennem marad.

Őzikék ösvényén csendesen járok,
Drága, szép Kedvesem, hozzád jövök!
Vén erdő kincseit elhoztam néked.
Isten mit alkot szent és örök!

BEJELENTKEZÉS
EDDIGI VERSEIM
MEGOSZTOTT VERSEK
VERSMONDÓK KÖZÖSSÉGE


Facebook

Termékek

TOVÁBBI TERMÉKEK →

To Top