A Varga Árpád felhasználó összes verse >>>
Mikor
Mikor nyomasztja az embert a lét?
Mikor érzi a zűrt?
Mikoron érzi az űrt.
Mikor megtörik a pillanat.
Mikor hevesebb a gondolat.
Mikor érzi, hogy kisszerű,
Melyben az a nagyszerű,
Hogy ez az egyetlen potencia,
Mi az önismerésre garancia.
Mikor fáj, hogy jó is lehet.
Mikor nem beszélnek.
Mikor csak Isten szól:
Rajtunk kívül minden,
De mi nem.
Mikoron senki sem süket.
Mikor már tiszta minden üveg.
Mikor az éj s a nappal násza,
Mint pislákoló láng-vászna
Érinti a szívünket.
Mikor – ez a szó már relatív.
Rájövünk, s rájön a szív.
Mikor agyunk okot keres.
Hitetlenek vagyunk, mert mi
Nemes egónkkal külön-külön élünk
S Isten haragjától sohasem félünk.
Mikor már minden késő,
Ez gyóntató véső.
De hiába fogjuk kezünkhöz.
Percek múlva elfeledjük,
Hogy megfogtuk,
S a kezünkből kiejtjük.
Mikor a nemes erősnek,
Az öreg véletlennek,
Szerencsésnek, választottnak,
Oda nem figyelőnek
Tekint magára.
Ez az.
Mikoron nézünk másra.
Mikor a választ várva,
Mikor egyszer csak,
Mikor…
Mikor meghal valaki.
(Murakeresztúr határában, 2005. június 4.)
