A Varga Árpád felhasználó összes verse >>>
Erdei süppedék
Volt jól, szép időn, sütött a halomra Nap.
Hangyák bújtak a sűrűből, csillogott a talap.
A fűszál csak bóbiskolt, lágy teste átfénylett;
Merő harmónia honolt a kis dombon,
Vagy egyszerűen csak
Rendérzet.
Aztán lett minden más:
Kis engedmény szűrte fény,
Egy takaró lomb csak, egy félrehúzott ág.
S dagadván dőlt be a sűrű hőség.
Kis lyukból nagy lyuk lett,
Mert egyáltalán lett.
Égetett, felhevített
Lassan minden elemet.
Ez a foltok ismérve:
Folt hátán folt fakad.
Ki látott már úgy foltot,
Hogy önmagától lett varrat?
Így a felperzselt halomhely
Úgy tűnt fel, mint rémálom:
Holdbéli lanka, lepusztult hegy,
Domb tetején beszakadt ágyrom.
A kopár buckakörön
Az erózió is már beköszönt,
Süppedék lett, mi egykoron
Sohasem látott vízözönt.
Kihullt minden állat,
Apróság körötte,
Néhány gaz virágzott csak
Sártestén zörögve.
Így múlhat el való álom,
Igaznak élt mennyország…
Testőr kell, ki nem engedi, hogy az álom
Felbátorodjon valóvá!
(Pápa, 2012)
