A Poór Edit felhasználó összes verse >>>
A SZEGÉNY FIÚ
Írta: Poór Edit
Élt egyszer egy szegény család,
Egy fiúkkal s két lányukkal.
Egész naphosszat dolgoztak,
Hogy legyen betevő falat.
Ám, a fiú gondolt egyet,
Szerencsét próbálni elmegy.
Fáradt volt a sok munkától,
Gondolta, könnyebbet keres.
Ahogy az erdőt járta,
Már majdnem ráesteledett,
Egyszer csak a bokor alján,
Fényesség pulzálni kezdett.
Odament és felemelte,
Alig hitt a szemének,
Szikrázó, színarany patkó,
Mely könnyen elfért zsebében.
Boldogan ment szüleihez,
Szerencséjét elmesélte.
Másnap is kiment az erdőbe,
Patkót zsebébe rejtette.
Szülők mondták hagyja otthon,
A kincset el ne veszejtse.
Ám, nem hallgatott jó szóra,
Elindult s az erdőt járta.
Egyszer csak eléje került,
Egy bűbájos, gyönyörű lány.
Mosolyogva cirógatta,
Szegény fiút elbájolta.
Rögtön feleségül kérte,
Hűsége jeléül tőle,
Az aranypatkót elkérte.
De bűbáj ezzel beérve,
Eltűnt az erdő mélyére.
Szomorúan ballagott haza,
Otthon, történteket elmondta,
Pirkadatkor indult vissza.
Útközben két legényt látott,
Kik egymással viaskodtak.
Aki győz azé az abrosz!
Mit tud az abrosz kérdezte?
Amikor kiterítik,
Sok finomsággal megtelik.
Ej – ha! Én is beszállok érte,
És az abroszt elnyerte.
Nagy boldogan haza vitte,
Család jót vacsorált vele.
Reggel abroszt zsebre vágta,
Úgy indult el útjára.
Hirtelen eléje állt,
Szépséges tündér leány,
Cirógatta, szeretgette,
S az abroszt is elvette.
Szegény fiú, jól megjárta,
Szerencséjét futni hagyta,
Bűbájháló jól befonta,
Tanulságot le nem vonta.
Db. 2019.09.
