A Hirják Attila felhasználó összes verse >>>
A magány fája
Létezik egy rettenetes, terebélyes tölgy,
Ott fekszik, egy eldugott, rejtélyes mezőn.
Minden egyes arra tévedt villám belé csap,
Mégis, küszködve állja a sarat.
Nem fordul felé se ember, növény vagy állat,
Csak a komorú, csendes bánat látogatja.
Angyalok se szállnak felé, kérge is mállik,
Mi lesz vele majd elválik.
Hát én felkerekedek,
És addig mendegélek
Míg e fára rá nem lelek,
és törzsét át nem ölelem.
