A Hirják Attila felhasználó összes verse >>>
Parazita
Nem embernek születtem, nem is állatnak,
De mindig egy lélekfaló, kannibál voltam.
Annyit rontottam e amúgy is romlott világban,
hogy elveszett a saját szemem világa.
Minden energiádat elszívnám, ha elérnélek,
Learatnám munkád, megenném kenyered,
És felfalnám fáradozásod édes gyümölcsét...
Azonban Isten rád nem ilyen sorsot mért.
Aki viszont hangomat hallja, az hallani fogja.
Én pedig kihasználom Őt, hogy járni járjak.
És amikor el kell menekülnöm az anyja miatt,
Úgy fogok a földön csúszni, mint korcs, vakarcs.
Senki se fog megsajnálni soha-soha,
amíg meg nem szánom saját magam.
Kínáljon a sors, lehet Duna vagy Tisza,
Így él és hal, nem remél: egy Parazita
